A szervezetünk megőrzi, memorizálja a
különböző biológiai
értelmet hordozó bioenergetikai jeleket,
a szervezet nagy
részét alkotó víz
segítségével. Természetesen
a vízmemóriának az
információhordozó
képessége nagymértékben
függ a szervezet hidratáltsági
(víz - folyadék
ellátottsági)
állapotától. Szervezetünk
70%-a víz, az újszülöttek
testének víz -tartalma pedig 80%-84%
(víz -forgalom- és víz -felvétel,
víz -terek a
szervezetben)!
A kémiailag tiszta víz színtelen, szagtalan, vastag rétegben kék színű
(a víz sűrűsége 4 °C– on 1 kg/ dm3). A
természetes víz nem tekinthető
kémiailag tiszta víznek, mert különböző oldott gázokat, ásványi sókat,
szennyeződéseket tartalmaz. A különböző oldott sók mennyisége határozza
meg a víz
keménységét.
Ezek a sók elsősorban kalcium- és
magnézium-hidrogén-karbonátok, kloridok, szulfátok, vas és mangán sók.
A víz forralással megszüntethető keménységét változó keménységnek
nevezzük, a víz forralása után is megmaradó szulfátok, kloridok okozta
keménységet pedig állandó víz keménységnek hívjuk. A kettő viszonya
adja meg a víz összes keménységét (a kemény víz azért nem
megfelelő
mosás céljából, mert a kalcium és magnézium ionok a szappannal
vízben oldhatatlan kalcium vagy magnézium szappanná alakulnak, és
kicsapódva hozzátapadnak a tisztítandó felülethez). A víz keménységét
fokokban fejezhetjük ki, egy német keménységi fok az a víz, amelynek 1
dm3 –ben 10 mg kalcium-oxiddal
egyenértékű kalcium- és
magnéziumsó van oldva. A jó ivó- víz 8-14 német keménységi fokú (lásd.
még: víz által okozott betegségek).
A szervezetbe bevitt és a szervezetből eltávozott víz -
folyadékmennyiség nem fedi egymást, a
kiürített folyadék több, mint a
bevitt folyadék mennyisége. Ez abból
adódik, hogy a táplálékban
is van
víz, másrészt a
táplálékkal bevitt
szénhidrát,
zsír
lebomlása
során víz
is keletkezik. A víz -szükséglet
kiszámításához a
vesekiválasztásból kell
kiindulni, a vesék naponta 1300-1800 ml viz mennyiséget
választanak ki.
A szervezet teljes víz -tartalma a testsúly 60-65 %-a (+40%-35 %
szárazanyagtartalom), ami a korral 47-52 %-ra csökken. Százalékos
megoszlásban a 60% víz -tér 40 %-a sejten belül helyezkedik el
(intracelluláris tér), 20 %-a pedig sejten kívül helyezkedik el
(extracelluláris tér). A testsúly 1-2 %-a tartalmaz
még 'harmadik' víz -térként ún. transcelluláris víz -teret,
mely a
sejtek aktív kiválasztó (sekréciós) termékeként alakul ki (pl. nyirok,
üvegtest a szemben, a hallójárat vize, liquor, epe-gyomor-nyombél és
hasnyálmirigy- nedv, a mellhártya és szívburok közti tér, stb.
Az egyes víz -terek sokféle anyagot tartalmaznak
oldott állapotban, ezek
össz-koncentrációjától
függ az oldat töménysége,
vagyis az ozmotikus
koncentráció. A sejten belüli
és kívüli térben az ionok
eloszlása
biztosítja, illetve alakítja ki a sejtek
megfelelő ozmotikus nyomását.
A szervezet minden esetben az isosmozist igyekszik
helyreállítani. Az
osmoreguláció szabályozza a víz -felvételt, illetve víz -leadást, az
ozmotikus
koncentráció regulációja pedig együtt jár a térfogat szabályozással. A
szervezet vénás hálózatában és a vesében nyomás- és volumen (térfogat
mennyiség) érzékelő receptorok helyezkednek el, melyek hormonális (ADH,
Aldoszteron, Renin) és ionos (nátrium) - víz szabályozási
ill.
egyensúlyozási reakciókat indítanak el.
A tenger- víz tartalmú sósfürdők és
iszapkezelések (az iszap alga,
homok és
agyag keveréke) nem csak lazítanak és
könnyítik a légzést
(fürdő közben
célszerű egy-két mély
lélegzetet
is venni), de erőteljes
bőrtisztító
hatással is
rendelkeznek (fertőtlenít és
eltávolítja a szennyeződéseket). A tenger- víz egyben
gyógyíthatja az
ekcémát, pikkelysömört, illetve
a
faggyúmirigyek (lúgosítás
verejtékmirigyek)
működését
harmonizálva, kezelik a zsíros és
pattanásos
bőrt is. A tenger- víz magas ásványi anyag
tartalmának (szinte minden
nyomelemet tartalmaz) köszönhetően a szervezet
ásványi anyag
ellátásához is
hozzájárulhat, a bőrön
keresztül felszívódó
(és
ioncserélődésen átmenő)
ásványi anyagok már kb. 2
óra elteltével
mérhetően megemelik a vér
ásványi anyag tartalmát.
Csontbetegségek,
reumatikus és ízületi betegségek
(gyulladások, duzzanatok csökkentése)
esetében is ezért célszerű a
tenger -víz fürdőkúra alkalmazása. A
cellulitis enyhítésében nagyszerű
hatás érhető el a tengeri fű és
algák
használatával pakolás
formájában is, a sóval
történő bőr
radírozásával
pedig serkenthető a vérkeringés. A tengeri
szivacs (mész és
kovakristály részecskék,
jód és bróm tartalma van)
alkalmazása szintén
serkenti a bőr vérkeringését
és hámlasztását. Az iszap
és sós fürdők
hatékony kiegészítő
kezelése a fényterápia és a zeneterápia, melyekkel
fokozható a
méregtelenítő és
gyógyító,
regeneráló folyamat.| Tengervíz sótartalma | g/l | % | Öszz. | |
|---|---|---|---|---|
| Kloridok | Nátrium-Klorid (NaCl) Magnézium-Klorid (MgCl2) |
27-35 3,8 |
77,76 10,88 |
88,64 |
| Szulfátok | Magnézium-Szulfát (MgSo4) Kalcium-Szulfát (CaSo4) Kálium-Szulfát (K2So4) |
1,6 1,2 0,9 |
4,74 3,6 2,46 |
10,8 |
| Karbonát | Kalcium-Karbonat (CaCo2) | 0,1 | 0,34 | 0,34 |
| Egyéb | Magnézium-Bromid (MgBr2) | 0,1 | 0,22 | 0,22 |
| Összesen | 34,7 | 100,0 | 100,0 |
Csodálatos gyógyító hatékonysággal bíró
barlangjaink (Szemlőhegy, Budai
Várbarlang, Pálvölgy,
Jósvafő, Tapolca, Miskolc, Abaliget)
mikroklímája
nagy segítséget nyújt a
légzőszervi megbetegedések, az allergia,
és a
stressz
kezelésében. Ahány barlang, annyiféle
mikroklíma. A klimatikus tényező
függ a
barlangi légáramlat
mértékétől, a felszíni
viszonyoktól, a barlangi
víz mennyiségétől és összetételétől. A barlang levegő összetétele a
gyógyhatás jelentős tényezője.
A hő viszonylag állandó a barlang
területén belül, évente maximum
1 °C
az ingadozás mértéke. Nincs
stressz-tényező, és nem provokál
hörgőizomzat görcsöt sem a
légtér. Relatív
páratartalom 95-100%,
melynek biológiai hatása a
hörgőváladék
hígítása és
oldása. A levegőben
lévő aerosol lehetővé teszi az oldott
ásványi
anyagok (Ca, Mg, Jód)
bejutását a légutakba, gyulladás és görcsoldó
hatást fejt ki a
hörgőizmokban, illetve a hörgő
nyálkahártyáján. A barlang
kisdózisú
radioaktivitása aktiválja a
sejtanyagcserét, az immunrendszert.
A
barlangi levegő bizonyított öntisztulási
képessége, a túlsúlyban
levő
negatív ionoknak köszönhető.
>
Gyógyvíz gyomorműködésre gyakorolt
gyógyhatása: krónikus gyomorhurut
(gyomor nyálkahártya gyulladása) vagy
túl sok gyomorsav termelődés, refluxbetegség
esetén a magas hidrogén-karbonát
tartalmú gyógyvizek alkalmasak a
gyógyításra. A
gyomorégést is enyhíti
étkezés előtt és közben
fogyasztva (lásd. még: lúgosítás,
szódabikarbóna hatásai).| Fürdő - helység | Fürdő - Gyógyvíz | Gyógyvíz szervi gyógyhatása | Fürdő Szolgáltatásai | Fürdő Elérhetősége |
|---|---|---|---|---|
| Dagály Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Uszoda, Strand kálcium- magnézium- hidrogénkarbonát- szulfátos- klorid- fluorid |
Mozgásszerv, Izület | Szauna, Masszázsok/gyógy- frissítő- talp- víz alatti masszázs/ | 1138. Budapest, Népfürdő u. 36. Tel: 452-4500 |
| Dandár Gyógyfürdő | Gyógyfürdő kalcium- magnézium- hidrogénkarbonát- vas |
Izület, Gerinc, Idegrendszer, Mozgásrendszer, Nőgyógyászat, Anyagcsere, Emésztőrendszer | Kádfürdő, Masszázsok /gyógy- frissítő- talp- víz alatti masszázs/ | 1095- Budapest Dandár u. 5-7. Tel: 277-6576 |
| Danubius Thermal Hotel Margitsziget | Gyógyfürdő, Uszoda | Mozgásszerv, Izület, Ideggyógyászat, Köszvény, Anyagcsere | Szakorvos, Szauna, Iszappakolás, Hidroterápia, Teljes körű Wellness kezelések, Természetgyógyászat, Masszázsok | 1138- Budapest Margitsziget Tel:1/889-4700 |
| Gellért Gyógyfürdő | Gyógy-termálfürdő, Uszoda, Strand kálcium- magnézium- hidrogénkarbonát- szulfátos- klorid- fluorid |
Izület, Gerinc, Ideggyógyászat, Szív és érrendszer, Légzőszerv |
Szakorvos, Kádfürdő, Súly- fürdő, Elektromos kezelések, Iszappakolás, Szauna, Masszázsok /gyógy-frissítő- víz alatti, talp masszázs/ | 1118- Budapest Kelenhegyi út 4. Telefon: 466-6166 |
| Király Gyógyfürdő | Gyógy- termálfürdő jódos- brómos- kénes- szulfát- klorid- kalcium- magnézium- hidrogénkarbonát |
Mozgásszerv, Izület, Csontrendszer, Gerinc | Kádfürdő, Szauna, Masszázsok / gyógy-frissítő- víz alatti-talp masszázs/ | 1027- Budapest Fő u. 84. Tel: 202-3688 |
| Lukács Gyógyfürdő és Uszoda | Gyógyfürdő, Uszoda nátrium- kálcium- magnézium- hidrogénkarbonát- szulfát- klorid |
Mozgásszerv, Izület, Csontrendszer, Gerinc, Ideggyógyászat, Légzőszerv, Emésztőrendszer, Anyagcsere |
Szakorvos, Kádfürdő, Súly- fürdő, Iszapfürdő, Iszappakolás, Elektroterápia, Ivókúra, Masszázsok /gyógy és frissítő/, Kneipp-medence | 1023 Budapest, Frankel Leó u. 25-29. Tel: 326-1695 |
| Pestszenterzsébeti Jódos-sós Fürdő | Gyógyfürdő, Strand jódos- brómos- Jelenleg korszerűsítés alatt áll! |
Izület, Csontrendszer, Gerinc, Pajzsmirigy, Ideggyógyászat, Nőgyógyászat | Masszázsok /gyógy-frissítő- víz alatti, talp masszázs/, Víz alatti sugármasszázs | 1203- Budapest Vízisport út 2. Tel:283-0874 |
| Pünkösdfürdői Strand | Strandfürdő | 1039- Budapest Királyok útja 272. |
||
| Rác Fürdő | Jelenleg átalakítás, felújítás miatt zárva! Gyógyfürdő |
Mozgásszerv, Izület, gerinc, Ideggyógyászat, Köszvény, Bechterew-kór | Szauna, Masszázsok /gyógy-frissítő-talp masszázs/ | 1013- Budapest Hadnagy utca 8-10. |
| Rudas Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Uszoda nátrium- kalcium- magnézium- hidrogénkarbonátos- szulfátos- radioaktív | Izület, Csontrendszer, Gerinc, Ideggyógyászat, Anyagcsere, Légzőrendszer, Emésztőrendszer | Kádfürdő, Tangentor, Elektroterápia, Szauna, Ivókúra, Masszázsok /gyógy-frissítő- víz alatti, talp masszázs/ | 1013- Budapest Döbrentei tér 9. Tel:356-1322 |
| Széchenyi Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Uszoda, Strand kálcium- magnézium- hidrogénkarbonát- szulfát- klorid- metaorsav |
Mozgásszerv, Izület, Anyagcsere, Emésztőrendszer, Bőrbetegség, Légzőszerv, Nőgyógyászat, Idegrendszer |
Szakorvos, Kádfürdő, Szauna, Masszázsok /gyógy-frissítő-talp- víz alatti masszázs/, Gyógytorna, Elektromos kezelések, Ivókúra |
1140-Budapest Állatkerti krt. 11. 363-Tel:363-3210 |
| Corinthia Thermal Hotel Aquincum - Gyógyfürdő |
Gyógyfürdő, Uszoda alkalikus- kénes |
Mozgásszerv, Izület, Gerinc, Anyagcsere, Légzőszerv, Nőgyógyászat | Szakorvos, Kádfürdő, Súly- fürdő, Elektroterápia, Szauna, Masszázsok /gyógy-frissítő- víz alatti masszázs/, Gyógytorna, Iszapkezelés | 1036 Budapest, III. kerület, Árpád fejedejem útja 94. Tel:436-4100 |
| Thermal Hotel Helia- Fürdő | Gyógyfürdő, Uszoda | Mozgásszerv, Izület, szív és érrendszer | Szakorvos, Kádfürdő, Súly- fürdő, iszappakolás, Elektroterápia, Szauna, Gyógytorna, Masszázsok /gyógy-frissítő-talp- víz alatti masszázs/ | 1133 Budapest, Kárpát u. 62-64. Tel: 227-9614 |
| Újpesti Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Uszoda alkalikus- kalcium- magnézium- hidrogénkarbonát- klorid |
Mozgásszerv, Izület-gyulladások, Nőgyógyászat | Kádfürdő, Sós fürdő, Masszázsok /gyógy-frissítő-talp- víz alatti masszázs/, víz alatti sugármaszázs | 1042- Budapest Árpád út 114-120 Tel:369-0344 |
| Fürdő -helység | Fürdő - Gyógyvíz | Gyógyvíz szervi gyógyhatása | Szolgáltatások | Fürdő Elérhetősége |
| Agárdi Gyógy-és Termálfürdő | Gyógyfürdő, Uszoda, Strand kalcium- nátrium- hidrogénkarbonát |
Mozgásszerv, Idegrendszer, Bőrbetegségek, Nőgyógyászat, Urológia | Szakorvos, Balneo-fizikoterápiás kezelések- Iszapkezelés, Súlyfürdő, Tangentor, Szauna, Elektroterápia, Gyógytorna, Masszázs /gyógy-frissítő/ | 2484 Agárd, Határ út Telefon: 22/579-230 |
| Balf-Sopron Gyógy-és Termálfürdő | Gyógyfürdő, Termálfürdő kénhidrogén |
Bőrbetegség, Csontrendszer, Mozgásszerv, Emésztőrendszer, Anyagcsere, Idegrendszer |
Szakorvos, Gyógytorna, Elektromos kezelések, Pakolások, Masszázs/gyógy/, Súly- fürdő, Tangentor, Szénsavas fürdő | 9400 Balf, Fürdő sor 12. Tel:99/314-266 |
| Barcsi Gyógyfürdő | Gyógyfürdő nátrium- hidrogén- karbonát |
Mozgásszerv, Reuma, Izület | Szakorvos, elektromos kezelések, Gyógytorna, Masszázs, Szauna, Tangentor | 7570 Barcs Május 1. u. 2. Tel: 82 /565 500 |
| Berekfürdői Termál Fürdő | Gyógyfürdő, Strand | Csontrendszer, Bőrbetegségek, Anyagcsere, Nőgyógyászat, Urológia, Idegrendszer, Izület | Gyógytorna, elektromos kezelések, Kádfürdő, Súly- fürdő Masszázsok /víz alatti-gyógy-frissítő masszázs/ | 5309 Berekfürdő, Berek tér 11.Telefon: 59/519-029, 59/519-030 |
| Békéscsabai Árpád Fürdő | Gyógyfürdő, Strand, Uszoda alkalikus /alkál- hidrogénkarbonátos/ |
Izület, Izomfájdalmak, Nőgyógyászat, Urológia | Szauna, Iszapkezelés, Gyógytorna, Kádfürdő, Gyógyúszás, Masszázsok/ gyógy-frissítő- víz alatti masszázs/ | 5600 Békéscsaba, Árpád sor 3. Tel: 66/549-800 |
| Bogácsi Termál fürdő | Termálfürdő kénes- szénsavas |
Légzőszerv, Reuma, Mozgásszerv, Emésztőrendszer, Fog és Száj, Bőrbetegségek | Ivókúra | 3412 Bogács, Dózsa Gy. u. 16. Tel: 49/534-410 |
| Büki Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Uszoda, Strand | Mozgásszerv, Izület, Idegrendszer, Bechterew-kór, Nőgyógyászat, Urológia, Anyagcsere | Masszázsok /gyógy-nyirok- frissítő- víz alatti masszázs/, Iszappakolás, Gyógytorna, teljes Balne-Hydroterápia, Elektromos kezelések | 9740 Bük (Bükfürdő), Termál krt. 2. Tel: (94) 558-080 |
| Ceglédi Gyógyfürdő | Gyógyfürdő nátrium- klorid- hidrogénkarbonát- fluorid- jodit |
Mozgásszerv, Reuma, Emésztőrendszer, Bőrbetegségek, Idegrendszer | Szakorvos, Elektromos kezelések, Gyógytorna, Masszázs | 2700 Cegléd, Fürdő út 27-29 Tel:53/505-000 |
| Celli (Celldömölk) Vulkán Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Élményfürdő nátrium- hidrogénkarbonát- klorid- fluorid |
Gerinc, Izület, Reuma, Mozgásszerv, Köszvény, Anyagcsere | Szakorvos, Gyógytorna, Szauna, Frissítő-gyógy masszázs, Tangentor, Súlyfürdő, Iszapkezelés, Szénsavas kád- fürdő | 9500 Celldömölk, Sport utca 8. Tel:95/525-070 |
| Cserkeszőlői Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Uszoda jódos, metakonasav- nátrium- hidrogénkarbonát |
Bőrbetegségek, Légzőrendszer, Nőgyógyászat, Idegrendszer, Izület, Mozgásrendszer | Gyógysó szoba, Kád- fürdő, Fizikoterápia, Iszapkezelés, Masszázs -/ víz alatti-gyógy/, Szénsavas fürdő | 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. Tel:36 56/568-465 |
| Dávodi Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Strand kalcium- magnézium- klorid- fluorid- hidrogén- karbonát | Mozgásszerv, reuma, Fogínykezelés | Ivókúra, Gyógytorna | 6524 Dávod-Püspökpuszta Béke tér 1. Tel:79/481-301 |
| Debrecen - Nagyerdei Gyógyfürdő | Gyógyfürdő Uszoda, Strand alkáli- kloridos- hidrogén- karbonátos- jódos- bromos- metaborsav- kalcium- magnézium |
Izület, Gerinc, Mozgásszerv, Idegrendszer, Bőrgyógyászat, Légzőrendszer, Nőgyógyászat | Szakorvos, Súlyfürdő, Kádfürdő, Gyógytorna- víz alatti, Masszázsok /víz alatti-gyógy-frissítő masszázs/, sóbarlang- fürdő | 4032 Debrecen, Nagyerdei park 1. Tel: 52/514-100. |
| Demjén Termál fürdő | Gyógyfürdő, Termálfürdő calcium- hidrogén- karbonátos- kemény fluoridos- kén- kalcium- magnézium- vas- kovasav |
Izület, Szív és érrendszer, Köszvény, Bőrgyógyászat, Gyulladás, Stressztűrőképesség emelés | Szauna, Masszázs/gyógy- víz alatti/ | 3395 Demjén Tel: 06-30/8537419 |
| Dombóvár - Gunaras Gyógy- és Termálfürdő | Gyógyfürdő, Termálfürdő alkáli- hidrogénkarbonát- fluorid | Mozgásrendszer, Nőgyógyászat, Szív és érrendszer, Emésztőrendszer, Fogíny-szájbetegségek, Bechterew-kór | Elektroterápia, Hidroterápia, Szauna, Klímaterápia, Inhaláció, Masszázs /gyógy-frissítő/, Gyógytorna | 7200 Dombóvár (Gunaras), Kernen tér 1. Telefon: 06/74-465-335, 06/74-465-454 |
| Dombóvár – Gunarasi Strand-és Gyógyfürdő | Strand, Gyógyfürdő alkáli- hidrogénkarbonát- fluorid |
Izület, Mozgásszerv, Bechterew-kór, Idegrendszer, Nőgyógyászat, Urológia, Köszvény, Emésztőrendszer | Szauna, Balneo- és Hidroterápia, Elektroterápia, Gyógytorna, Súlyfürdő, Kádfürdő | 7200 Dombóvár (Gunaras), Alkotás tér 1. Telefon: 74/465-335 |
| Egri Török Fürdő | Gyógyfürdő, Strand-élménymedence kénes termálvíz, radon | Izület, Gerinc, Mozgásszerv, Köszvény, Anyagcsere, Reuma, Nőgyógyászat, Bechterew-kór | Gyógytorna, Masszázsok /gyógy, frissítő/, Tangentor kezelés, Fényterápia, | 3300 Eger, Fürdő u. 1-3. Telefon: 06-36/413-356 |
| Egri Termálfürdő | Gyógyfürdő, Termálfürdő, Uszoda, Strand kénes termálvíz, radon |
Reuma, Mozgásszerv, Gerinc, Idegrendszer, Emésztőrendszer, Anyagcsere | Víz alatti masszázs, Szauna | 3300 Eger, Petőfi tér 2. Tel: 36/411-669 |
| Egerszalóki Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Élményfürdő kénes- kalcium- magnézium- hidrogén- karbonát |
Reuma, Izület, Gerinc, Mozgásszerv Nőgyógyászat | Szakorvos, Tangentor, Súlyfürdő, Kádfürdő, Gyógytorna /víz alatti/, Akupunktúra, Elektromos kezelések, Masszázs /gyógy-nyirok-frissítő/ | 3394, Egerszalók, Forrás út 4. Tel: 36/688 500 |
| Füzesgyarmat- Kastélypark Fürdő | Gyógyfürdő, Strand nátriumhidrogénkarbonát- jodid- metaborsav | Szauna, Masszázs-frissítő | 5525 Füzesgyarmat, Kossuth u.88. Tel:66/491-148 |
|
| Gyomaendrődi Ligetfürdő | Gyógy- fürdő, Strand kálium- nátrium- ammónium- kálcium- vas- klorid- bromid- jodid- fliorid- szulfát- hidrogénkarbonát- metabórsav- metakovasav | Mozgásszerv, izület, Nőgyógyászat, Emésztőrendszer, Anyagcsere, Idegzsába | Szauna, Ivókúra, Gyógytorna, Elektroterápia, Masszázsok /víz alatti-gyógy masszázs/ | 5500 Gyomaendrőd, Erzsébet Liget 2.Telefon: 66/386-039 |
| Gyopáros- fürdő | Termálfürdő, Uszoda, Strand | Izület, Mozgásszerv, Gerinc, Ideggyulladás | Hidroterápia, Szauna, Gyógytorna, Szakorvos | 5904 Gyopárosfürdő Fasor u. 3. Telefon: 68/411-962 |
| Győri Gyógyfürdő | Gyógyfürdő alkáli- hidrogénkarbonát- klorid- kovasav- jodid |
Izület, Nőgyógyászat, Emésztőrendszer, Mozgásszerv, Légzőszerv, Bőrbetegségek | Ivókúra, Masszázs, Gyógytorna, Súlyfürdő, Kádfürdő, Iszappakolás, Elektromos kezelések | 9025 Győr, Fürdő tér 1.Telefon: 96/514-900 |
| Gyulai Várfürdő | Gyógyfürdő, Termál- fürdő, Uszoda, Strand alkalikus- kálcium- magnézium- hidrogénkarbonát- klorid- jód- bróm | Mozgásszerv, Izület, Reuma, Gerinc, Idegrendszer, Nőgyógyászat | Szakorvos, Gyógytorna, Gyógyúszás, Súlyfürdő, Iszappakolás, Kádfürdő, Masszázs/gyógy- víz alatti/ | 5700 Gyula Várkert utca 2. Tel:66/561-350 |
| Fürdő - helység | Fürdő, gyógyvíz | Gyógyvíz szervi gyógyhatása | Szolgáltatások | Fürdő Elérhetősége |
| Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Strand, Uszoda jód- bróm- konyhasó- hidrogénkarbonát- (bitumen-ösztrogén) |
Ideggyulladás, Reuma, Izületek, Mozgásszerv, Gerinc, Nőgyógyászat, Bőrbetegségek | Szakorvos, Gyógytorna, Kádfürdő, Elektromos kezelések, Masszázs/gyógy-frissítő/, Szauna | 4200 Hajdúszoboszló Szent István park 1-3 Tel:2/558-558 |
| Harkányi Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Termálfürdő, Uszoda, Strand kénes- alkáli- hidrogénkarbonát | Mozgásszerv, Bőrbetegségek, Nőgyógyászati, Emésztőrendszer, anyagcsere | Szakorvos, Szauna, akupunktúra, Masszázsok /-nyirok, gyógy-frissítő masszázs/, Gyógytorna, Elektromos kád- fürdő | 7815 Harkány, Kossuth Lajos u. 7. Tel: 72/480-251 |
| Hegykői Sára- Termálgyógyfürdő | Termálfürdő- Gyógyfürdő nátrium- klorid- alkálhidrokarbonát- jodid |
Mozgásszerv, Izület, Légút, Bőrgyógyászat, Urológia, Nőgyógyászat | Szakorvos, Iszapkezelés, Gyógytorna /víz alatti/, Orvosi gyógymasszázs | 9437 Hegykő Fürdő utca 5. Tel:99/540-221 |
| Hévízi Gyógyfürdő | Gyógy- fürdő kálcium- magnézium- hidrogénkarbonát- kén- rádium |
Mozgásszerv, reuma, Gerinc, Idegrendszer, Nőgyógyászat | Szakorvos, Iszappakolás, Súlyfürdő, Elektromos kezelések, Gyógytorna, masszázsok/gyógy- víz alatti/ | 8380 Hévíz, Dr Schulhof Vilmos sétány 1. Tel:06-83/501-700 |
|---|---|---|---|---|
| Hódmezővásárhelyi Strandfürdő | Strand, Gyógyfürdő, Uszoda alkáli- hidrogénkarbonátos- magas ásványi anyagtartalom |
Reuma, Mozgásszerv | Masszázs /gyógy- víz alatti/, Gyógytorna, Gyógyúszás, Iszappakolás | 6800 Hódmezővásárhely, Ady E.u.1. Telefon:(62)249-363, 249-364 |
| Igali Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Termálfürdő Uszoda, Strand alkáli- klorid- idrogénkarbonát- jodid | Reuma, Keringés, Izület, Nőgyógyászat, Gerinc, Urológia | Gyógytorna, Tangentor, Masszázs /gyógy-talp-frissítő/, Súlyfürdő, Ivókúra | 7275 Igal, Rákóczi tér 30. Tel.: 82/573-059, |
| Kalocsa-Csajda Gyógyfürdő | Gyógy- fürdő, Uszoda nátrium- klorid- bromid- jodid | Mozgásszerv, Izület | Tangentor, Elektromos kezelések, Masszázs/gyógy-frissítő/ | 6300 Kalocsa, Kossuth L. u. Tel: 78/461-075 |
| Kaposvári Városi Fürdő | Gyógyfürdő, Termál- fürdő, Uszoda | Reuma, Mozgásszerv, Nőgyógyászat, Emésztőrendszer | Kádfürdő, Szauna, Masszázs /gyógy-frissítő, víz alatti/, Elektroterápia | 7400 Kaposvár Noszlopy u.12. Tel:82/321-044 |
| Kapuvári Termálfürdő | Termál- fürdő, Strand alkalikus- kalcium- magnézium- hidrogénkarbonát- jód-bróm |
Csontrendszer, Mozgásszerv, Légzőrendszer, Nőgyógyászat | Inhalálás, Masszázs | 9330 Kapuvár, Veszkényi u. 38. Tel: 30/217-4244 |
| Kehida Termálfürdő | Termál- fürdő, Strand kénes- kalcium- magnézium- hidrogénkarbonát |
Mozgásszerv, Idegrendszer, Nőgyógyászat, Bőrbetegségek | Szakorvos, Gyógytorna-fizikotrápia, Masszázs, Szauna | 8784 Kehidakustány, Kossuth L. u. 62. Tel.: 06 83/534-500 |
| Kiskőrösi Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Uszoda, Strand szulfátos- kloridos- jódos- brómos- alkáli- hidrogénkarbonát |
Mozgásszerv, Reuma, Nőgyógyászat | 6200, Kiskőrös Erdőtelki u. 17. Tel: (78) 311-524 | |
| Kiskunmajsai Gyógy fürdő | Gyógyfürdő, Strand nátrium- hidrogénkarbonát |
Reuma, Mozgásszerv, Nőgyógyászat | Masszázs /gyógy-frissítő- víz alatti/, Gyógytorna | 6120 Kiskunmajsa, Kőkút 26. Tel.: 77/481-855 |
| Komáromi termálfürdő | Termálfürdő, Uszoda, Strand kálcium- magnézium- hidrogénkarbonát |
Mozgásszerv, Izület, Idegrendszer, Nőgyógyászat, Szív és érrendszer, Emésztőrendszer, Anyagcsere | Súlyfürdő, Gyógytorna, Elektromos kezelések, Masszázs /gyógy-frissítő- víz alatti/, Iszapkezelés | 2900 Komárom, Táncsics M.u. 34-36. Tel:34 / 342-551 |
| Leányfalu Fürdő | Termálfürdő, Strand kálcium- magnézium- hidrogénkarbonát- szulfát |
Mozgásszerv, Reuma, Ideggyógyászat | Szauna, Masszázs | 2016 Leányfalu Móricz Zs. u. 142. Tel: 26 /383 370 |
| Lenti Városi Gyógyfürdő | Gyógy- fürdő, Uszoda, Strand nátrium- hidrogénkarbonát |
Mozgásszerv, Izület, Gerinc, Keringés | Elektromos kezelés, Balneoterápia, Iszapkezelés, Gyógytorna, Masszázs /gyógy-frissítő/, Hidroterápia, Klímaterápia | 8960 Lenti, Táncsics Mihály u. 2/A Tel:92/351-320 |
| Makói Gyógyfürdő | Gyógyfürdő alkalikus- kálcium- magnézium- hidrogénkarbonát |
Mozgásszerv, reuma, Szklerózis Multiplex, Nőgyógyászat, Idegrendszer | Gyógytorna /víz alatti/, Iszappakolás, Elektromos kezelések, Masszázs /gyógy-frissítő/ | 6900 Makó, Marczibányi tér 6. Tel: 62/212-590 |
| Mátraderecske- Mofetta | CO2 Gázfürdő-radon | Reuma, Mozgásszerv | Masszázsok | 3246 Mátraderecske Király u. 19/a Tel: 36/576-200 |
| Mezőkövesdi Zsóry Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Uszoda, Strand kalcium- magnézium- klorid- hidrogénkarbonát- szulfid |
Izület, gerinc, Mozgásszerv, Idegrendszer, Nőgyógyászat, Bőrbetegségek, Szív és érrendszer, Urológia, | Szakorvos, Súlyfürdő, Tangentor, Kádfürdő, Iszapkezelés, Masszázs/gyógy-frissítő- víz alatti/ | 3400 Mezőkövesd, Napfürdő utca 2. Tel:49/ 412-844 |
| Miskolc - Tapolcai Barlangfürdő | Gyógyfürdő kalcium- magnézium- hidrogénkarbonát |
Mozgásszerv, Izület, reuma, Szív és érrendszer, Emésztőrendszer, Anyagcsere | Iszappakolás, Súlyfürdő, Tangentor /víz alatti sugármasszázs/, Masszázs /gyógy-frissítő/, gyógytorna /víz alatti/ | 3519 Miskolc, Pazár sétány 1. Tel: 46/560-030 |
| Mórahalmi Gyógyfürdő | Gyógyfürdő alkáli- hidrogén- karbonát- kálcium- magnézium- jódos- brómos |
Izület, Gerinc, Reuma, Nőgyógyászat, Emésztőrendszer, Anyagcsere | Ivókúra, Szakorvos, Gyógytorna, Balneo- és hidroterápia, Masszázsok-teljeskörű, Iszapkezelés, Súlyfürdő | 6782 Mórahalom, Szent László park 4. Tel:62/580-042 |
| Mosonmagyaróvári Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Termálfürdő, Uszoda, Strand alkalikus- kalcium- magnézium- hidrogénkarbonát- klorid |
Csontrendszer, Mozgásszerv, Anyagcsere, Emésztőrendszer, Idegrendszer, légzőrendszer, Nőgyógyászat | Szakorvos, Gyógytorna, Iszapkezelés, Ivókúra, Súlyfürdő, Tangentor, Szauna, Villanykádfürdő, Masszázs/ gyógy-frissítő- víz alatti-talp/ | 9200 Mosonmagyaróvár, Kolbai u. 10. Tel:96/206-871 |
| Fürdő -helység | Fürdő, Gyógyvíz | Gyógyvíz szervi gyógyhatása | Szolgáltatások | Fürdő Elérhetősége |
|---|---|---|---|---|
| Nagyatád Termál- és Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Termál- fürdő, Strand, Uszoda alkalikus- nátriumhidrokarbonát |
Mozgásszerv, Idegrendszer, Nőgyógyászat, Szív és érrendszer, Emésztőrendszer, Anyagcsere | Szakorvos, Ivókúra, Fényterápia, Súlyfürdő, Tangentor, Elektroterápia, Gyógytorna, Masszázs/gyógy/ | 7500 Nagyatád, Széchenyi tér 1. Tel: (82) 351-802 |
| Nagykálló Strandfürdő | Termálfürdő, Strand nátrium- klorid- jód- bróm |
Mozgásszerv, Gerinc, Izület | 4320 Nagykálló, Bátori út 32. Telefon: 42/264-361 |
|
| Nyíregyháza - Júlia Fürdő | Termálfürdő, Uszoda | Mozgászszerv, Izület, Nőgyógyászat, Urológia | Termoterápia, Szauna, Kádfürdő, Súlyfürdő, Gyógytorna /víz alatti/, Tangentor, Masszázs /gyógy-frissítő/ | 4400 Nyíregyháza, Malom u. 19. Telefon: 42/504-030 |
| Nyíregyháza-Sóstó Parkfürdő | Termálfürdő, Strand | Mozgásszerv, Gerinc, Reuma, Nőgyógyászat | Elektromos fürdő, Súlyfürdő, Tangentor, Gyógytorna /víz alatti/, Masszázs /gyógy-frissítő/ | 4431 Nyíregyháza Berenát u. 1-3. Tel.: 42/500-106 |
| Sárvári Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Strand nátriumklorid- hidrogénkarbonát- jód- bróm- fluor |
Mozgásszerv, Neurológia, Bőrbetegségek, Nőgyógyászat, Légzőszerv | Szakorvos, Masszázs /gyógy- víz alatti-frissítő-nyirok/, Iszappakolás, Elektromos kezelések | 9600 Sárvár, Vadkert u. 1. Tel: (95) 523-600 |
| Szegedi Gyógyfürdő | Gyógyfürdő nátrium- hidrogénkarbonátos |
Csontritkulás, Izület, Mozgásszerv, Bőrbetegségek, Nőgyógyászat, Légzőszerv, Szív és érrendszer, Idegrendszer, Anyagcsere |
Gyógytorna, Gyógyúszás, Tangentor, Szénsavfürdő | 6726 Szeged, Fürdő u. 1.Telefon: 62/431-133 |
| Szentesi Gyógyfürdő | Gyógyfürdő hidrogén- karbonát- fluorid- metakovasav |
Izület, Mozgásszerv, Reuma, Nőgyógyászat, Anyagcsere, Emésztőrendszer, | Szauna, Elektromos kezelések, Súlyfürdő, Tangentor, Kádfürdő, Masszázsok | 6600 Szentes, Ady E. u. 44. Tel:63/313-765 |
| Szigetvári Termálfürdő | Gyógyfürdő, Termálfürdő, Strand alkáli- hidrogénkarbonát- nátriumklorid |
Mozgásszerv, Nőgyógyászat, Urológia, Bőrbetegségek, Szív és érrendszer, Emésztőrendszer, Anyagcsere | Termoterápia, Iszapkezelés, Súlyfürdő, Tangentor, Gyógytorna (víz alatti) Elektroterápia, Masszázs-gyógy |
7900 Szigetvár, Olay Lajos u.6. |
| Szolnoki Tiszaligeti Termálfürdő | Termálfürdő, Uszoda, Strand nátrium- hidrogénkarbonát- magas ásványi anyag tartalom |
Reuma, Nőgyógyászat | Szauna, Masszázs (gyógy-talp, cellulitis-frissítő/ | 5000 Szolnok, Tiszaliget Telefon: (56) 379-701, (56) 516-337 |
| Szombathelyi Termálfürdő | Termálfürdő, Uszoda | 9700 Szombathely, Bartók Béla krt. 41.Telefon: 94/314 336 |
||
| Szombathelyi Tófürdő | Strandfürdő | Szakorvos, Szauna, Masszázs/gyógy-frissítő/ | 9700 Szombathely, Kenderesi u. 2. Telefon: (94) 505 689, 94/505-690 | |
| Tamási Termálfürdő | Termálfürdő, Strand klorid- hidrogénkarbonát- bróm-fluór-jód |
Mozgásszerv, Gerinc | Szauna, Masszázs/ gyógy-talp-frissítő/, Akupunktúra |
7090 Tamási, Hársfa u. 3. Telefon: 74/471-151 |
| Tiszafüredi Termálfürdő | Termálfürdő, Strand alkalikus- alkáli- hidrogénkarbonát |
Csontrendszer, Érrendszer, Idegrendszer, Mozgásszerv, Pajzsmirigy, Nőgyógyászat | Gyógytorna /víz alatti/, Elektromos kezelések, Súlyfürdő, Pakolások, Kádfürdő, Masszázs/gyógy | 5350 Tiszafüred, Poroszlói u. Tel:59/352-366 |
| Visegrád - Lepence Termálfürdő | Felújítás alatt áll! | Mozgásszerv, Izület, Reuma, | 2025 Visegrád, Lepence-völgy Tel:26/316-528 |
|
| Zalakarosi Gránit Gyógyfürdő | Gyógyfürdő, Termálfürdő, Uszoda, Strand kénes- alkalikus- kálcium- magnézium- hidrogénkarbonát- bróm- jodid |
Nőgyógyászat, Izület, Mozgásszerv, Gerinc, Urológia, Ideggyógyászat | Szakorvos, Szauna, Kádfürdő, Súlyfürdő, Tangentor, Gyógytorna, Masszázs /gyógy-frissítő-talp, víz alatti/, Elektroterápia | 8749 Zalakaros, Termál u. 4. Tel: 93/ 340-420 |